P Á D I S
(befejezett)

II. rész

Na akkor rázódjunk vissza a rideg valóságból a mi szépséges túránkhoz. Ott tartottunk, hogy eljöttünk a Csodavártól s mentünk tovább a Galbinába.

A Porcika-zsombolytól leereszkedtünk a Galbina-szorosba. Útközben találkoztunk egy békával, aki annyira álcázta magát, hogy csak azért vettem észre, mert épp a bakancsom elől ugrott el :) Mutattam is Rékának, de nem vette észre. Egész közel kellett mutatnom az ujjammal, mire észrevette. Szóval azt jelenti, hogy a béka jól végzi a dolgát és elmehetne kaméleonnak :D

Itt a béka, hol a béka?

A Porcika-zsomboly (Avenul Borțig)

A zsomboly hossza 150 m, mélysége pedig 54 m. A lyuk méreteinek, 35 méteres átmérőjének valamint a fenekén lévő 30.000 köbméterre becsült jégtömbnek köszönhetően igen sokan ismerik. A jégtömb mérete alapján a Szkerisórai barlang mellett az ország második jégbarlangja. Czárán Gyula annak idején kétszer is megépített egy több mint 150 fokos létrát a zsomboly aljáig, ahol jégalagutak kötötték össze a jégalakzatokat tartalmazó termeket. Akkor a zsomboly hossza elérte a 300 métert, ám a jégalagutakat minden évben ki kellett ásni, mert befagytak... (Forrás)

Pádisi barlangászásokról itt olvashattok bővebben. (Érdemes beleolvasni!)

Mielőtt lementünk volt a Galbina-kitöréshez, először felmentünk még a kilátókhoz. Itt még soha nem voltam, valahogy ezek mindig kimaradtak. De alig kezdtünk felfele mászni hozzájuk, már megint ránkszakadt az ég. Zuhogott. Alig tudtunk az első balkonra kimászni. Nagyon kellett vigyázni, mert csúsztak a nedves sziklák és alattunk jókora mélység tátongott. De a kilátás gyönyörű volt!

Lenn a Galbina-szorosban, még a kitörés előtt faltunk pár falatot. A Galbina-kitörés most nagy volt, felduzzadt a sok esőzéstől, és zavaros víz bukkant fel belőle (a Csodavárban összegyűlt vizek törnek itt a felszínre).

Átmásztunk a drótköteleken fölötte, a sziklák oldalában, és innen elkezdődött a pádisi túrák közül a talán legizgalmasabb: végigmenni a Galbina-szoroson!

A szoros, vagy kőköz, amit még Czárán Gyula épített ki több, mint száz évvel ezelőtt. S ami munkából ma már szinte semmi nem látható. Hol van ma már, s vajon milyen lehetett akkoriban a 70 méter magas létra, a Jákob lajtorjája? A fakitermelés, mint sok mindent ezekben a hegyekben, azt is elpusztította, s nyoma sem maradt... Czárán Gyula, „Galbina fejedelme” utolsó útja is ide, számára e legkedvesebb szorosba vezetett, de amikor a fakitermelők pusztítását meglátta (akik éppenséggel az ő általa, az ő pénzén kiépített utakat, eszközöket használták), abból a lelki fájdalomból már nem épült fel soha...

Egyik kedvenc fotóm a túráról: a vad Galbina szépséges arca

Vad zuhatagok és a víz által kivájt kanyonok a Galbina-kőköz felső szakaszáról

Sok helyen vannak láncok, drótkötelek, amikbe kapaszkodni lehet és úgy kell a víz fölött vagy csak egyszerűen meredek sziklákra fel- és lemászni. Nagyon élveztük, csak sajnos az Eminenciás-esés után megint ránkszakadt az ég... :) Épp amikor a falon mászás jött volna: drótkötélbe kapaszkodol, és a sziklán próbálasz a bakancsoddal rést, peremet találni, lépésrő-lépésre. Igen, de azt se esős időre tervezték gondolom, mert esős időben (szinte) lehetetlennek bizonyult így haladni. Mégis átjutottunk ezen a részen is, s persze mire a nehezén túl voltunk, addigra az eső is elállt és a Nap nevetett ránk újra a magosból. :)

Az Eminenciás-esés.
A baloldali falon a drótkötél, amin nagy vízállás esetén közlekedni érdemes :) Kb. félúton kapott el bennünket rajta az eső...

De mire kiértünk a szorosból, ki az útra, elszaladt nagyon az idő, és csúnya felhők is közeledtek vészesen a hegyeken túlról. És onnan aztán leírtam az elején, hogy mi történt.

Nem vészes, a vizes ruha pedig megszárad a napon.

A Galbina-szoros térképe és leírása a Czárán-féle nevekkel

A kirándulás többi napjáról:

0. nap:
Már felfele is elkapott minket az eső a kocsival.

A szerpentinen jöttünk felfele és az egyik kanyarnál meg kellett álljunk a munkálatok miatt. Csinálják ugye az utat, aszfaltozni fogják keresztbe az egész hegyet, túl a Bélesi-víztározóig állítólag. Most éppen fákat vágtak ki az út széléről és azok miatt nem lehetett haladni, míg fel nem aprították őket. Itt várakozva szakadt le ránk először az ég. Délután egy-két óra örül lehetett. Akkor még nem tudtuk, hogy a következő napokon is mindig ebben az időben fog ránkzúdulni a bőséges égi áldás (néha késett azért 5-10 percet, néha fél órát, mint ahogy a román vonatok szoktak). :)

Felérve a Glăvoi-ra aztán épphogy felvertük a sátrat, jött a következő adag eső. De ez már jólesett inkább: benn feküdtünk a sátorban, jó meleg hálózsákokon, és hallgattuk ahogy az eső kaparássza a sátor falát és néztük a lefele száguldó vízcseppeket. Estefele kitisztult aztán megint. Átsétáltunk a Ponor-rétre. Mélyeket szuszogtak az erdők, kis párafelhők keltek szárnyra az erdők mélyéből. Szép este volt.

Érdekesség még, hogy amikor felértünk, egy helikopter "parkolt" a Glăvoi-réten :) Néztünk is egyet, hogy vajon mit kereshet itt ez a jószág. Később kiderült: a Super Karpata Trophy TV-s helikoptere volt. Később láttuk is felszállni, a blogposzt végén lévő videóban látható is mindez :) Ez az első napon történt, ekkor még újdonság számba ment, csak tátottuk a szánkat a sátor előtt állva amint a magasba emelkedett. Ment pár kört, készített néhány felvételt, s visszaszállt a rétre. A következő napokon aztán megjöttek a terepjárók is, hétvégén pedig megtartották a versenyt.

1. nap
Bemelegítő napnak szántuk. Épp csak bringáztunk egy keveset. Most először vittük magunkkal a bicikliket, fenn a Panda tetején szépen :) De jó volt ott fenn tekerni, pedig ezek aztán nem holmi spéci bringák, csak egyszerű MTB-ok, még csak teleszkópok sincsenek rajtuk! :)

Mikor aztán az eső elkezdett esni, felvettük az esőkabátokat, vagy egy öreg fenyő alá behúzódtunk, míg a nagyja elállt. Ezt elég sokszor megismételtük a hét folyamán! :)

Eltekertünk a Medve-patak völgyébe, az Elveszett Világ oldalába, de amint valami favágókat megláttunk, akik hangos láncfűrészekkel irtották az erdőt, rögtön megsiratta őket az idő. Csak úgy zokogott az ég, alig akart megnyugodni. Annyit esett, hogy megint csak folyt a víz lefele az úton. S mi lesz majd, ha egyre kevesebb lesz az erdő, egyre kevesebb fa lesz a hegyoldalakban, ami az ilyen hirtelen lezúduló esők utáni megvadult vizeket felfogja valamennyire?! Ja, igen, néha megesik, mutatja majd a TV, elvisz pár falut a sárlé, s aztán mutatja a jajveszékelő embereket is...

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

előző oldal | következő oldal